Felteszem, minden szakmának vannak olyan kifejezései, amiket a köznyelv rosszul használ és emiatt a szakmabeliek képesek folyamatosan bosszankodni. A biológus számára az egyik ilyen a hidegvérű és a melegvérű. A fő baj ugyanis az velük, hogy nem sok értelmük van. Ami a legközelebb jár hozzájuk, az a változó-  és állandó testhőmérsékletű. Hidegvérű alatt a köznyelv többnyire az olyan állatokat érti, amiknek nincsen belső hőforrása, ezért testhőmérsékletük együtt változik a környezettel. Ez azonban nem feltétlenül jelenti azt, hogy a vérük (vagy éppen a testfolyadékuk, kinek mije van) hideg lenne. Amikor egy fürge gyík kitelepszik a kőfalra napozni, hamarosan eléri a 35-38 Celsius fokos hőmérsékletet is, ugyanakkorát, mint a rá vadászó, úgymond melegvérű cicus. A vérük hőmérséklete szempontjából ekkor nincsen köztük semmilyen különbség. A különbséget akkor láthatjuk, ha éjszaka is megnézzük a cicát és gyíkot, az előbbi testhőmérséklete továbbra is 30 fok feletti, míg az utóbbié csökken a környezettel együtt, akár 10 fokra is. Természetesen az úgymond állandó testhőmérsékletűek is képesek bizonyos keretek között változtatni a hőmérsékletüket, aki volt már lázas tapasztalhatta ezt, de  azért sokkal szűkebb határok között, mint a többi állat.
A hidegvérű kifejezést még a jog is használja, például a 13/1999. (IV.28.) KHVM-FVM együttes rendelet is beszél a A hidegvérű és az egyéb gerinces állatok, valamint a halak szállítására vonatkozó előírásokról, ami igazán nehezen értelmezhető, hiszen a halak gerincesek és változó testhőmérsékletűek is.
A bosszankodáson túl azért a biológus számára érdekességet is tartogat a testhőmérséklet. Miközben úgy tűnik, hogy az állandó testhőmérsékletűek általában előnyben vannak a többi élőlénnyel szemben, mégis elképesztően pazarló megoldás ilyen sok energiát költeni a hőmérséklet fenntartására. Aki tartott már kígyót vagy más hüllőt, tudja, hogy azt elég kéthetente etetni, a tengeri malaccal ezt nem lenne szép megtenni. Mégis mi az a nagy előny, amit az állandó testhőmérsékelt nyújt? Ahhoz, hogy ezt megértsük tisztában kell lennünk az élőlényeket felépítő egyik legfontosabb anyag, a fehérjék tulajdonságaival. A fehérjék bámulatosan sokféle dologra képesek, fehérje a köröm és haj, az oxigént a vérben szállító hemoglobin, a táplálékot bontó emésztőenzim és szinte minden, ami csinál valamit a testben. Ezt a hihetetlen sokszínűséget a fehérjék úgy tudják produkálni, hogy nagyon sokféle alakot képesek felvenni, minden fehérje a feladatának megfelelő más és más alakot. Ezt az alakot azonban elég gyenge kötések (úgynevezett másodlagos kötőerők) tartják össze, ezek pedig elég érzékenyek a környezet változására, különösen a hőmérsékletre. A változó testhőmérsékletű állatok fehérjéit úgy kell megcsinálni, hogy nagyon tág hőmérsékleti tartományban megőrizzék az alakjukat, ennek a hatékonyság az ára. Az állandó testhőmérséklet előnye, hogy a fehérjéknek csak egyfajta hőmérsékleten kell megőrizniük az alakjukat. Olyasmi ez, mint egy olyan autó, amit arra terveztek, hogy bármilyen terepen elmenjen (ez lenne a változó testhőmérsékletűek fehérjéje) és egy Forma-1-es kocsi, ami csak a tükörsima aszfalton megy, de azon viszont nagyon (ez lenne az állandó testhőmérsékletűeké). Ha biztosítani tudjuk, hogy minden út sima és aszfaltozott legyen, gyorsabban célba érünk a versenyautóval.
Az is érdekes kérdés, hogy mikor jelent meg az állandó testhőmérséklet az evolúció során. Azt tudjuk, hogy az emlősök és a madarak rendelkeznek ezzel a tulajdonsággal, de nem valószínű, hogy a közös ősükben alakult volna ki. Az emlősök vonala ugyanis elég hamar elszakadt a hüllőkétől. Ugyan az első valódi emlősök csak a Júra korszakban tűntek fel, az úgynevezett emlősszerű hüllők már a Permben elváltak a többi hüllőtől. A madarak viszont egyértelműen a dinoszauruszok leszármazottai. Hogy az emlős vonalon mikor alakult ki az állandó testhőmérséklet, azt nem tudhatjuk pontosan, az emlősszerű hüllők bizonnyal rendelkeztek valamifajta hőszabályozással, ezért is lehettek olyan furcsa tarajok a hátukon.
Még izgalmasabb a madarak vonala, ugyanis jelenleg úgy tűnik, hogy az állandó testhőmérséklet már a dinoszauruszoknál megjelent. A kérdés nagyon nehezen vizsgálható és sok benne a vita, de sok jel mutat arra, hogy legalábbis a Coelurosauria nevű csoportban jelen volt ez a tulajdonság. erre utalnak a testükön megtalált tollak (amik eredetileg tehát nem a repülést, hanem a hőszabályozást szolgálhatták), erre utal az is, hogy olyan hideg éghajlatokon is éltek, ahol ma már semmilyen változó testhőmérsékletű gerinces nem tud megélni, például az Antarktiszon vagy Alaszkában. (Természetesen lehet, hogy csak időszakosan, nyáron vándoroltak oda, a kövületekből nem könnyű mindenre választ kapni.) Ha voltak állandó testhőmérsékletű dinók (és ebbe a csoportba tartozik mindenki kedvence a T. rex is), akkor azok biztosan nem azok az ostoba és lomha behemótok voltak, aminek sokáig gondoltuk őket. Persze attól még nyugodtan lehettek hidegvérű gyilkosok.