Az élővilágról több antropomorfizáló képzet is létezik. Az egyik szerint a természetes egyet jelent a harmonikussal és a tökéletessel. Eszerint az elképzelés szerint a természetben az élőlények jók, megenni is legfeljebb csak éhségből eszik egymást. A másik elképzelés szerint a természetben farkastörvények uralkodnak, az erősebb megöli a gyengébbet és a létért folyó küzdelemben csak a legrátermettebbek maradhatnak fent. Vannak olyan jelenségek, amik mindkét vélekedésre rácáfolnak. Ilyen az önzetlenség, az altruizmus is.

Altruizmusnak azt nevezik, amikor egy élőlény a saját érdekei (fennmaradása vagy utódainak létrehozása) ellen cselekszik és egy másik élőlény érdekeit segíti. Nem annyira ritka dolog ez, mint elsőre gondolnánk, szinte minden nagyobb állatcsoportban előfordul. Az atruizmus szélsőséges példája az állati társadalmak létrejötte, az euszocioalitás. Erről akkor beszélhetünk, ha

1. a faj egyedei közösen gondozzák az utódokat
2. munkamegosztás van a szaporodásban, azaz egyes egyedek szaporodnak, míg mások nem
3. több generáció együtt él.

Az állati társadalmakról elsőként a rovarok azokon belül is a hangyák és a méhek jutnak az ember eszébe, ahogy tudjuk, egy királynő szaporodik, míg a dolgozól steril nőstények, a hímek meg csak a megtermékenyítésre valók. Ez a jelenség már Darwin számára is talány volt. Mi vehet rá egy élőlényt arra, hogy lemondjon a szaporodásról? Hogyan alakulhat ki és hogyan maradhat ez fent?

Az egyik lehetséges választ a XX. század egyik legnagyobb biológusa (aki azt kívánta, hogy temetés helyett a brazil őserdőben rakják le a testét, hogy sokezernyi bogárban élhessen tovább) W. D. Hamilton adta meg. Hamilton ötlete az volt, hogy nem csak a saját utódainkban mennek tovább a génjeink a következő generációba, hanem a rokonaink utódaiban is. A saját gyermekemben a génjeim fele jut tovább, a testvérem gyermekébe a negyede. Tegyük fel, hogy nagyon rosszak a körülmények és annak az esélye, hogy az én gyermekem egyáltalán életben maradjon csak 5%. A testvéremnek jobb a helyzete, de nála is csak 10% ez az esély. Ha viszont én is segítek neki, akkor az ő gyerekeinek már 40% lesz az esélye a túlélésre. Világosan látható, hogy ha magam próbálkozom, akkor a génjeim 2,5%-ban jutnak tovább (5%/2) a következő generációba, míg ha a testvéremnek segítek akkor 10%-ban (40%/4), jobban megéri hát ezt választani. (Még ha figyelembe vesszük, hogy a testvérnek magától is lennének gyermekei és azokba amúgy is továbbjutnak az én génjeim (2,5%), a növekmény, amit az én segítségem okoz (7,5%) jóval nagyobb, mint az egyedül próbálkozás eredménye.) Ilyesmi történik például az őszapóknál (egy cinke faj) vagy a farkasoknál, ahol egyes nagybácsik aktívan segédkeznek az unokaöcsikék felnevelésében. Természetesen nem arról van szó, hogy a párzási időszak elején az őszapó leül egy ágra és bonyolult számításokat végez, hogy mi éri meg neki jobban, hanem arról, hogy ez a viselkedés is genetikailag meghatározott és mint ilyen nagyobb eséllyel marad fent, ha előnyt jelent.

A hangyák és méhek esetében további tényező, hogy ott a dolgozók nem csak 50%-ban tartalmaznak azonos géneket, hanem 75%-ban, míg a saját gyermekeikbe csak génjeik 50%-a kerül, sokkal jobban megéri hát számukra a testvérek létrejöttét segíteni, mintsem magukban próbálkozni.

Persze nem biológiáról lenne szó, ha minden ilyen eygszerűen menne. A hangyák között is vannak olyan fajok, ahol nem csak egy, hanem sok királynő is van. Létezik olyan faj is, amelyik eredeti élőhelyén Argentinában csak egy királynővel rendelkezik bolyonként, míg az USA-ba betelepített populációknál a több királynő a szokás. Azt is sikerült kimutatni, hogy ez is csak egyetlen gén megváltozásán múlik. Olyan fajok is vannak, ahol néha fellázadnak egyes királynők és a maguk életét kezdik élni.

Nem minden társadalom alkotónál van meg ez a furcsa öröklődés, ami a hagyákban és a méhekben. A termeszekben például, ahol király és királynő is van az öröklés a megszokott, mégis hatalmas társadalmakat hoznak létre.

Mi tartja meg a dolgozókat a terméketlenségben? Vannak olyan esetek, ahol a királynő általt termelt vegyi anyagok. Az egyetlen társadalmat alkotó emlősben a csupasz turkálóban (ez egy az etióp magasföldön élő rágcsáló) a királynő időről időre jól elveri a nőstényeket és ezzel tartja őket kordában. Amikor azután a az idősödő királynőt egy másik nőstény el tudja verni, át is veheti a helyét.

A hangyáknál a dolgozóknak talán nincs is választása, ezt bizonyítja a rabszolgatartó fajok esete. Ezeknél a hangyáknál a boly a királynőből és öt-hat dolgozóból áll. ezeknek a dolgozóknak csak annyi a feladata, hogy a szomszédos hangyatörzsekből bábokat és lárvákat raboljanak. A kikelt foglyok azután fogvatartóiknak dolgoznak halálukig. Ha nem lenne genetikailag rögzített a viselkedésük talán fellázadhatnának, de mivel így vannak programozva, nincs választásuk. Az evolúció azonban itt sem áll meg, a fegyverkezési hajsza mindig tart a fajok között, megfigyelték, hogy az elrabolt hangyák szándékosan szabotálják fogvatartóik utódainak nevelését, hagyják bepenészedni a bábokat, sőt néha meg is ölik azokat.