A béka marad

A biológiával kapcsolatos tévhitek, félismeretek, félreértések tisztázása.

Ötletek

Ha bárki bárhol lát, olvas olyasmit, amiről úgy gondolja, érdemes lenne foglalkoznunk vele, vagy csak választ keres valamilyen biológiával kapcsolatos kérdésre, írjon az ng (kukac) akg (pont) hu címre és igyekszünk utánajárni és foglalkozni a témával.

Creative Commons

Creative Commons Licenc

Utolsó kommentek

Sarah Palin és a muslicák

2008.10.30. 12:34 - Nádori Gergely

Címkék: politika usa tudomány elnökválasztás

Alig ültek el a lúdfű-gate hullámai, máris egy másik élőlényről derült ki, hogy az amerikai adófizetők pénzét szívja. Sarah Palin, aki kifogyhatatlan szórakozási forrásnak tűnik a világ minden részében (többek között Tina Fey munkásságának köszönhetően is) kifejtette, hogy amennyiben megválasztják, gondja lesz rá, hogy csak az embereket valóban segítő kutatások kapjanak állami támogatást. Példaként a Párizsban folyó muslica kutatásokat hozta fel, mint olyanokat, amik érdemtelenül kapnak támogatást.

Az alelnökjelölt ezzel sikeresen bizonyította, hogy semmiféle fogalma sincsen arról, miként működik a tudomány. (Nem csoda, hogy az intelligens tervezés nagy harcosa is.) Nem tudja, milyen kapcsolata van az alapkutatásoknak és az alkalmazott kutatásoknak, miért van szükség modellszervezetekre az alapkutatásokban.

Mindezek mellett úgy tűnik, kétszeresen is mellélőtt. Egyfelől azért, mert a megnevezett párizsi kutatások a olajfákat kérosító muslicák elleni védekezést célozzák meg. Másfelől pedig azért, mert a muslica kutatás több olyan eredményt is hozott (a neurexin nevű fehérjékkel kapcsolatban), ami közelebb vitt minket az autizmus megértéséhez, Palin pedig éppen az autizmuzs kutatását (mint értelmes célt) állította szembe a szerinte értelmetlen muslica vizsgálattal. A magas labdát persze azonnal lecsapták:

Meglehet Palintól nem telik több, de az, hogy az őt felkészítők között sem volt senki, aki szólt volna neki, igazán ijesztő.

A bejegyzés trackback címe:

https://beka.blog.hu/api/trackback/id/tr7740336

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nakedape 2008.10.30. 14:01:00

Hát ez frenetikusan jó volt :)

báró Csekonics 2008.10.30. 16:06:55

...a legdurvább, hogy ő akar lenni a világ (egyik?) vezető hatalmának második embere, stábját nyilván megtartva...

Fakk, a macskák réme 2008.10.30. 16:07:43

Azé azt ne hitessük már el magunkkal, hogy Puytin, Orbán, Merkel, vagy Sárközy többet tudna erről...

Ugyanígy bekaphatná a faszt, csak legfeljebb rutinosan nem menne bele eleve...

Skeptical 2008.10.30. 16:09:01

rem rendes peg jut rola eszembe :)

Fakk, a macskák réme 2008.10.30. 16:10:02

báró úr, ez nagy baromság volt, amit írtál...

szerinted egy államfőnek tényleg polihisztornak kellene lenni?

ezek szerint Stephen Hawking volna jelenleg az első számú jelölt az angol miniszterelnöki posztra, ugye?

és az EU csúcs szünetében meg elvinnék bepelenkázni, mi?

B-road · http://szetbaszazideg.blog.hu 2008.10.30. 16:12:12

Itt igazabol a felkeszito stab felkeszuletlensegerol, hozza-nem-erteserol van szo.

Nyilvan az elnok is csak egy ember, nem emelkedik ki a kepessegeivel a tobbi kozul, mindossze annyival, hogy megfeleloen menedzseli maga korul az embereket, olyan emberekkel veszi korul magat, akik segisegevel jo donteseket tud hozni.
Palin (illetve a rep. group) nem ilyen.

B-road · http://szetbaszazideg.blog.hu 2008.10.30. 16:13:52

(lehet hogy obama se jo, ezt nemtudom, de azert a tudomanyt tamadni szerintem nagyon gaz!)

Sparhelt 2008.10.30. 16:16:03

Én úgy gondolom rendben van, hogy nem kell egy elnöknek (jelölt, alelnök, politikus, stb) kiemelkedő koponyának lennie az adott területen, de ilyenkor viszont jobban tenné, ha bölcsen nézne, vagy bólogatna ahelyett, hogy hülyeségeket beszél..

Fakk, a macskák réme 2008.10.30. 16:16:22

ez nem "tudomány ellenes támadás volt", hanem a "ne költsünk feleslegesen marhaságokra" c. kampányszlogen, csak az a baj, hogy rossz a példa...

mellesleg a tudománnyal az a baj, hogy senki nem látja előre, hogy milyen eszementségből mi jöhet ki...

lásd még Flemming esete a penésszel....

glabla 2008.10.30. 16:20:27

csak nálunk hívják az itt idézet musclicát musliNcának vagy másról van szó?

Avatar 2008.10.30. 16:21:24

"...a legdurvább, hogy ő akar lenni a világ (egyik?) vezető hatalmának második embere, stábját nyilván megtartva... "

És ha az öreg McCain lefordulna a székről, ami korára való tekintettel nem lehetetlen a következő 4 év alatt, akkor ez a nő lenne a világ vezető államának vezetője. Na ez az igazán durva rémkép.

"Azé azt ne hitessük már el magunkkal, hogy Puytin, Orbán, Merkel, vagy Sárközy többet tudna erről..."

Nem is kell sokkal többet tudnia róla. Azt kell tudnia, hogy nem kell belepofáznia, ha nem ért hozzá.

Fakk, a macskák réme 2008.10.30. 16:23:24

Szerintem is teljesen alkalmatlan a csaj, csupán a rep. Hillary-t próbálták rinkarnációra bírni, de önmagában a jó fodrász, mex a sexy szemüveg, meg 150.000 USD ruhára kurva kevés, Hillary fürdőköpenyben is megenné a pinát...

smart 2008.10.30. 16:25:53

Régi probléma, hogy a politikusok a eléggé híján vannak a természet tudományos műveltségnek. Margaret Thatcher volt talán az utolsó fontos politikai szerepet betöltő ember, aki természettudományi, vegyész, diplomával rendelkezett. Ennek az volt a következménye, hogy nem intézte el egy legyintéssel mikor felhívták a figyelmét az üvegház hatású gázok veszélyeire.

playgorro 2008.10.30. 16:26:24

báró Csekonics: Miért Bush nem az? Ő sem különb!

Fakk, a macskák réme 2008.10.30. 16:28:10

Bush még nagyobb dumber, mint Palin, ja.

Thatcher meg valszeg az irodalomban volt gyenge, vagy a történelemben.

A polihisztotok ideje 1000 éve lejárt...

Fakk, a macskák réme 2008.10.30. 16:29:50

én meg gyorsírásban vagyok looser, lám...

smart 2008.10.30. 16:35:50

azért ha megnézed aki természettudományos végzettségű az, kevésbé gyenge a humán tárgyakból, mint egy irodalom, vagy történelem szakos a természettudományokból.
Szerintem senki nem akar polihisztorokat, csak legyen az ember tisztában a korlátaival, és ha nem tud valamit akkor legyen tanácsadója a politikusnak.

Havas 2008.10.30. 16:36:15

Mi csorog ki Sarah Palin szájából?
napielet.hu/napi/rovat/napi_kerdes/3726/mi_csurran_ki_sarah_palin_szajan
Negatív kampány saját külön honlappal.

DDD · http://www.airsoftpalya.hu 2008.10.30. 16:48:36

Én inkább az általános műveltség teljes hiányát érzékelem. Úgy gondolom, hogy akinek van, az tudja, hogy mennyi mindenhez lövése sincs, ezért inkább nem szól bele.
Inkább a katonai kiadásokat csökkentené a tulok.

roman patkany 2008.10.30. 16:56:16

Igazsagtalan lenne egy politikustol azt varni, hogy tudja mirol beszel. Meg kell emliteniuk nehany nepszeru temat, mert azt eszi a nep, de a sajat gondolatoktol tartozkodniuk kellene. Elvegre a politikusnak annyi a dolga hogy jol nezzen ki es meno temakrol beszeljen, cserebe mi rajuk bizzuk az orszagaink sorsat.

Törpi 2008.10.30. 17:23:15

Glabla: muslica a hivatalos neve, muslinca csak a köznyelvben

szóval az eper a fán nő, a szeder bokron és a szamóca pedig lágyszárú:)

faszomat 2008.10.30. 17:27:29

nem hülye ez a csaj, lehet a muslicákhoz nem ért, de azt tudja, hogy a tudományos kutatók 96%-a egy kis pénzszopó faszfej aki mindenféle kamu címeken pénzt igyekszik kisírni magának meg a semmirekellő kutatásának.

ifj. Farkas Gyula · http://kosbor.freeblog.hu 2008.10.30. 17:29:35

Kedves kommentelő Törpi!

Szívet melengető, hogy még ezen téma kapcsán is a botanika jut eszedbe. Végre nem vagyok egyedül abban a harcban, amit a botanika népszerűsítéséért vívok immár évek óta.
Lö pá!
ifj. Farkas Gyula
a BME mérnök-fizikus szakának negyedéves hallgatója kondenzált anyagok fizikája szakirányon

Törpi 2008.10.30. 17:37:47

...ez van, hirtelen ez jött elő valahonnan...
írhattam volna még olyan szép magyar szavakat is, mint: "nincstöbbkönnycsepp-formula":))

de visszatérva az eredeti hírhez, ez az angolszász kultúrára jellemző, hogy félinformációk alapján teljes odaadással tudják előadni a dolgokat úgy, mintha már szakértők lennének a témában

demonstrator 2008.10.30. 17:40:57

Szerintem itt nem a tájékozottságról, hanem az intelligenciáról van szó. Az intelligens ember arról ismerszik meg, hogy felismeri a korlátait. Amihez nem ért, arról nem kezd kinyilatkoztatásba. Ha mégis, akkor előtte legalább tájékozódik...

Törpi 2008.10.30. 17:44:05

ez az européerekre jellemző...pont erről beszéltem
pl: egy közeli angolszász ismerősöm el tudja játszani talán a Für Elise-t a zongorán, akkor ő azt mondja "I can play the piano"
míg egy másik magyar, aki 10 évig tanult zongorázni: "elpötyögök a zongorán"
csak ezt akartam érzékeltetni...

Zsiros László Róbert · http://www.szertar.com 2008.10.30. 18:02:56

Amúgy meg ha tudja is, hogy miről van szó, és milyen fontosak az alapkutatások. Ne felejtsük, hogy neki nem az a - közvetlen - célja, hogy ezt vagy azt a kutatási területet előtérbe hozza, hanem hogy szavazatokat nyerjen.

Akár még az is elképzelhető lenne, hogy a csapatban van, aki pontosan tudja, mire jó az a nyamvadt Drosophila, és azt is tudja, hogy a T. Választópolgárnak lövése sincs róla. Összeül a politikai marketing csapat, és azt mondják: "az üzenet legyen az, hogy a sok kutató, ahelyett, hogy a jó gyógyszereket kutatná, muslicákkal való szórakozásra költi a pénzeteket". Még esetleg hozzájön a hírekben látszólag néhány nem ehhez kötődő téma (pl. valami bulvárműsorban néhány IG Nobel-díjas projekt), és a választópolgár már szentül hiszi, hogy a kutatók tényleg csak szórakoznak a pénzükkel...

Nem konspriációelmélet. De akár így is lehet...

Wazull 2008.10.30. 18:09:00

1. Ez volt az egyik legjobb blogbejegyzes amit az utobbi idoben olvastam.
2. a republikanusok mar lelekben regen feladtak, csak a becsuletert kuzdenek.
3. tuti volt, hogy dubya 8 ev amokfutasa utan buknak. Az amerikaiak hajlandoak egy not vagy akar egy feketet is elnokke valasztani, csak ne republikanus legyen.
4. nem veletlenul valasztottak alelnokjeloltnek ezt a sulytalan bohocot. November 4 utan mar senki nem emlekszik majd a nevere.

A Nadapi Mór 2008.10.30. 18:17:54

Illen egy rövideszűűű bagázst!
Hogy is hívták az elmúlt 40 év legsikeresebb amerikai elnökét? Oszt mihez is értett a betanult szövegek helyes mimikával, megfelelő gesztusokkal való korrekt felmondásán kívül?
He?
Emléxik még valaki bizonyos Spiro Agnew nevű emberformájú izére? Akkoriban aratott egy vicc: Miért kiséri állandóan két FBI ügynök az alelnököt? Hogy ha Nixon váratlanul meghalna, azonnal agyonlőjék.
Nyakam rá, hogy McCain győzelme esetén újra mesélni kezdik.

roman patkany 2008.10.30. 18:33:16

A demokraciaban az a jo, hogy ha az elnok egy barom, akkor is mukodik a rendszer. Magyarorszag is megvan meg...

Tibixe 2008.10.30. 18:40:50

Megjegyzés: Angela Merkelnek fizikus végzettsége és tudományos munkája volt/van.

kurátor 2008.10.30. 18:59:25

Smart,
elfeledkeztél Angela Merkelről. Ő is a természettudományokban nyomult anno.

julie29 2008.10.30. 19:53:19

demonstartor,
Sajnos szerintem ez a no semmihez sem ert... nemhogy korlatok....
Azert legalabb minden nap megnevettet...

Before · http://azbeszt.blog.hu 2008.10.30. 20:04:24

Jesszus, mekkora egy brutálnagy faszfej ez a nő. Ostoba tehén, olyan buta az arca, hogy az ember már-már megsajnálja, szegény retardáltat.
A politikusnak nem kell polihisztornak lennie. A politikusnak nem kell beleugatni egyes konkrét témába, hanem irányokat, vezérelveket kell meghatároznia. És akkor elkerülhetők az ilyen vérforraló blamák, amik pont a politikusi hitelességet rombolják. Ráadásul ez egy szenátor, bazzeg, tehát elvileg napi szinten gyakorló törvényhozó. "Frutttfjáááz" édes istenem...
A kommentátor csaj viszont nagyon rendben volt, jót röhögtem rajta!

Mia 2008.11.01. 16:02:03

És nem is tudjátok hogy hány plussz szavazatot nyert ezzel a sületlenséggel!
Nem az értelmes embereket célozta meg ezzel a szöveggel hanem a félig-meddig tudományellenes kreacion.....mármint intelligens tervezés hívőket, meg a többi vallásos csoportot amik meg teljesen tudományellenesek. Azért Amerikában más a helyzet mint itthon, ott több szekta van mint kutatóintézet!

Liberté_73 2008.12.30. 19:33:25

"Fakk, a macskák réme 2008.10.30. 16:29:50
én meg gyorsírásban vagyok looser, lám... "

meg az angolban is

LOSER