Képzeljük el, hogy a tévészerelő azt mondaná: Ilyenkor, ha szemcsés a kép, sokak szerint itt ezt kell kicsrélni, de van egy másik iskola, ami szerint itt ezt a másikat. Sokak szerint persze nagyon hatásos lehet egy jókora ütés is az oldalára, de szerintem a legjobb, ha jól megrázzuk. A biztonság kedvéért, azért cseréljük még ki itt ezt a kis kütyüt is, amiről nem igazán tudom, hogy mire való, de hátha segít. Merthogy az orvos jobbára ezt teszi (bár a rendszergazdák is mintha ezen az elven működnének).
Az útóbbi évtizedeken azonban egy új irányzat jelent meg, az evidence based medicine, azaz a bizonyíték alapú orvoslás. Ha valaki valamiféle orvosi ösztöndíjat akar elnyerni, jól teszi, ha beleírja a pályázatba, hogy bizonyíték alapú munkát szeretne végezni, mivel mostanában ez az egyik legdivatosabb kifejezés. A mozgalmat egy skót orvos, Archie Cochrane indította el a 60-as években. Cochrane egyszerűen nem volt megelégedve az orvosi gyakorlat bizonytalanságával és úgy vélte a tudományos módszer alkalmazásával lehetne némi rendet termteni az orvoslásban. Azt szorgalmazta, hogy végezzenek randomizált vak teszteteket az egyes gyógyszerek, eljárások hatékonyságának bizonyítására. Egészen addig az orvostudomány elsősorban az esetleírásokra támaszkodott, az ellenőrzött, randomizált, kettős vak kísérletek nem tartoztak a gyakori módszerei közé.
Cochrane kutatásai nyomán jött létre a Cochrane könyvtár, ami rendszeresen szemlézi a szakirodalmat és ad áttekintéséket az egyes eljárások hatékonyságára vonatkozó ismereteinkről és költség/hatékonyság elemzésükről. Az áttekintések között akad olyan triviális is, ami azt próbálja kideríteni, hogy a csapvíz, a desztillált víz, a sóoldat vagy a forralt víz hatékonyabb-e a sebek fertőtlenítésére (meglepő eredmény, hogy a csapvíz semmivel sem rosszabb a többinél, de arra nincsen egyértelmű bizonyíték, hogy a lemosás egyáltalán csökkenti a fertőzések előfordulását).
Ennek a megközelítésnek bőven vannak kritikusai is. Egyesek szerint az irányzat egyedül csak az egészségügy finanszírozóinak fontos, akik ezen eredményekre alapozva próbálhatják a költséghatékonyságot fejleszteni. Mások szerint a fő gond az, hogy az orvostudomány egyénekkel foglalkozik, míg ez a megközelítés nagy csoportok átlagairól mond el valamit és lehet, hogy a következtetései igazak az átlagos betegre nézve, de olyan sajnos, nem létezik. Felmerül az a kritika is, hogy az ember annyira bonyolult és összetett, hogy az egyes esetek semmiképpen sem összevethetők egymással, így az összehasonlító randomizált vizsgálatok használhatatlanok.
A legerőteljesebb ellenzők szerint a bizonyíték alapú orvoslás maga a fasizmus, minthogy a saját egyetlen módszerét kényszeríti rá másokra, az úgymond objektív igazság nevében. A nem túl meggyőző érvelés azért is tűnik furcsának, mivel Cochrane harcolt Spanyolországban a Nemzetközi Brigádban  (itt látható a képen is) és a világháborúban négy náci fogolytábort is megjárt (elmondása szerint azért esett fogságba Krétán, mert nem tudott átúszni Egyiptomba). Első bizonyíték alapú vizsgálatát Szalonikiben a fogolytáborban végezte, ahol ennek segítségével állapította meg, hogy egy gyakori megbetegedést a B vitamin hiánya okoz.