Az Index szavazást rendezett arról, hogy ki milyen már kihalt élőlényt szeretne klónozással visszahozni a földre. Az apropót az adta, hogy a hírek szerint sikerült klónozással létrehozni egy pár éve kihalt kecskefajt, bár az utód csak pár pillanatig élt. A baj az, hogy már ez sem igaz. Nem kihalt fajról, hanem kihalt alfajról van szó, ami, mint hamarosan láthatjuk, eklég fontos ebben az ügyben.
Noha a versenyt a mamut nyerte, egy darabig még nem lesz mamutburger a McDonald'sban. A testi sejtes klónozás, amiről itt ugyanis szó van elég nehézkes ügy. Az csak az egyik gond, hpgy teljesen ép DNS-re van hozzá szükség, és hiába nagyon ellenálló molekula a DNS, azért idővel károsodik. Vannak olyan szakaszai (pl. a mitokondriumok DNS-e), amik sokkal nagyobb mennyiségben vannak a sejtekben, ezeket könnyebb is akár sokezer éves leletekből is kinyerni, a sejtmag DNS-ében azonban egy kis károsodás is végzetes lehet. Még a honfoglalás kori sírokból is alig sikerül ilyen DNS-t izolálni, nemhogy egy húszezer éve aszalódó dögből. Miközben nagyon sok vizsgálathoz, pl. a rokonsági fok megállapításához, elég a DNS egy kisebb szakasza is, a klónozáshoz a sértetlen egészre lenne szükség.
De nem csak ez a baj, még ha leenne is tökéletes DNS, akkor sem lenne sínen a dolog. Nem elég, hogy a klónozás maga egy elég bizonytalan dolog (a leggyakrabban klónozott állatok a tehenek, itt is 20-ból csak egy kísérlet sikeres), de azzal még nem ért véget a dolog, hogy elkészítettük a beültetendő embriót. Az egyedfejlődés (a folyamat melynek során a megtermékenyített petesejtből újszülött lesz) ugyanis az egész biológia legaprólékosabban szabályozott esemánye. Gondoljunk csak arra, milyen könnyen futhat félre, amit születési rendellenességek (kisebbek vagy nagyobbak) mai napig magas száma is bizonyít. Ebben a folyamatban pedig, noha meghatározó szerepe van, nem csak az embrió DNS-e a fontos. Ott van maga a petesejt, ami magéban nagyon sok olyan anyagot tartalmaz, amik meghatérozzák például azt is, hogy a DNS génjei közül melyik és milyen sorrendben lépjen működésbe. Ezen túl ott van a sejtben levő egyéb DNS, például a mitokondriumoké, ha az nem tud jól együttműködni a sejtmaggal, semmi nem lesz az embrióból. Harmadszor pedig még ott van maga az anya is, az ő sejtjeinek, anyagainak is van szerepe az egyedfejlődésben.
Ha egy ma már kihalt élőlényt akarnánk feltámasztani, akkor a DNS-ét egy ma élő közeli rokonának petesejtjébe kellene helyeznünk és ezt az embriót egyilyen fajú anyába kellene behelyeznünk. Semmi biztosíték nincsen arra, hogy a ma élő legközelebbi rokon (a mamut esetében pl. az elefánt) alkalmas petesejt donor és anya is lesz. Tyúk vagy a tojás problémával állunk szemben és hiába lenne meg a tojás, ha nincsen hozzá a megfelelő tyúk. Ezért is lényeges, hogy az említett kecskék esetében nem külön fajokrl, hanem sokkal közelebbi rokonságban levő élőlényekről, alfajokról volt szó.
Természetesen volt már kísérlet arra, hogy különböző fajok között klónozzanak. Afrikai vadmacska klónokat ültettek házimacskába, 1 552 próbálkozásból 7 halva született, 8 nem sokkal a születés után meghalt és 2 volt egészséges. Amikor szürke farkas klónokat hordtak ki kutyák, 372 embrióból 3 utód született. Úgy tűnik, jó darabig még várni kell a házi mamutokra is.
Kép: Rama
Utolsó kommentek