Az Index legutóbbi cikke arról tudósít, hogy nevet kapott a pénisz alakú gomba. Valószínűleg, ha a gomba pont nem ilyen alakú lenne, hanem mondjuk egy villáskulcsra emlékeztetne, akkor nem kerül címlapra a hír, de ez jó apropó ahhoz, hogy egy kicsit szót ejtsünk a tudományos névadás vidám oldaláról.

A kettős nevezéktan, vagyis binomiális nomeklatúra Linné óta használatos a biológiában. Maga Linné 1735-ben jelentette meg a természet rendszere című művét, amiben az ásványoktól kezdve a betegségeken át növényekig és állatokig mindent rendszerbe foglalt és elnevezett. Rendszerében egyre kisebb kategóriák következtek, az élővilágnál ennek a legkisebb egysége volt a faj, az eggyel efeletti egység a nemzetség. A kettős név a nemzetség és a faj latin elenevezéséből adódott. Fontos, hogy a nemzetség nevét írjuk nagy kezdőbetűvel, a fajét kicsivel. Helyesen tehát Homo sapiens és nem Homo Sapiens. Az elnevezésekben már Linné is használt sikamlós neveket, elég csak a Penicillus penis nevű puhatestűre vagy a manapság pillangóvirágnak nevezett növényre gondolni, aminek a svéd természetbúvár a Clitoria nevet adta. A Pallas lexikona még szeméremke néven nevezi ezt a növényt. (A képen látható előgyűrűsférget a férfierő görög istenéről nevezte el. Vajon miért?) Linnénél szerepel egy gomba megnevezéseként a Phallus daemonicum is. Nem véletlen, hogy a viktoriánus Angliában felmerült a teljes rendszertan átírása valami elfogadhatóbbra: hiszen egyre több nő kezd komolyabb tanulmányokba és őket nem lehet kitenni az ilyen nevek okozta megrázkódtatásnak. 

Minthogy maga alkotta meg a rendszert, Linné még szabadon garázdálkodhatott. Így lehetett a svéd-norvég barátság örök mementójaként a vándorpatkány Ratus norvegicus, és így kapta egy jellegtelen poloska az Aphanus rolandri nevet, mivel Rolander nevű tanítványa nem volt hajlandó megosztani vele szurinámi kutatóútjáról hazahozott példányokat.

Ma már nehezebb a dolga van a biológusnak, mivel az újonnan felfedezett fajok neveit nemzetközi bizottságok hagyják jóvá. Ugyan a név adása a fajt elsőként leíró tudós privilégiuma, választását indokolnia kell és nem szeretik a felesleges viccelődést. Van ami persze átcsúszhat a rostán, például az a poloska nemzetség, ami a leírva szépen görögösen hangzó Ochysme nevet kapta, ami kiejtve már úgy hangzik, hogy Oh, kiss me. A bevett szokás természetesen az, hogy a latin nevet valamilyen biológus után kapja az új faj, nem túl elegáns dolog magunkról elnevezni valamit, de ha egy kutató medveállatkákkal foglalkozik, míg a másik páncélos atkákkal, akkor semmi akadálya, hogy egymásról adjanak nevet. Van, hogy a név a kutatás szponzorának állít emléket, ilyen például a Roberthoffstetteria nationalgeographica, van, amikor a kutató egyéb érdeklődésének, egy Van Valen nevű paleontológus például Középfölde majd minden szereplőjéről nevezett már el ősemlőst. Van, hogy a név csak jól hangzik, mint például a Zyzzyx nevű darázsnemzetség esetében. És van, hogy a taxonómus rájön, micsoda lehetőségei vannak például a Colon nevű bogárnemzetség esetében és így születhet meg a Colon monstruosum (a címben említett rettenetes vastagbél) elnevezés is.

Jelen pillanatban mintegy 1 400 000 fajt ismerünk, a nevek között bőven találunk hát vicceseket is, de ne sajnáljuk ezt a kis örömöt a kutatóktól, akik gyakran több éves munkával jutnak el oda, hogy egy új fajt tudományos igénnyel határozzanak meg.

Vicces nevek listája itt és itt.