Korábban úgy gondoltam, ez a blog nem lesz semmiféle személyes megjegyzések helye, de most mégis kivételt teszek. Az utóbbi időben ugyanis a természettudományok tanításának kérdése több szempontból is bekerült a közbeszédbe. Magam ebből élek. Középiskolábn tanítok biológiát, meg mindenféle más természettudományt is.
A természettudományok tanításának válsága előkerült már a PISA felmérés adatai alapján, az óraszámcsökkentés elleni tiltakozásban, a kötelező érettségi tárgy bevezetésének gondolatában és legutóbb az összevont természettudomány tantárgy oktatása kapcsán. Tegnap pedig a valóban elkeserítő felvételi pontszámok apropóján kongatta meg a lélekharangot egy kedves magyar tanár.
Tanulságos volt végigolvasni a témához kapcsolódó fórumokat és kommenteket. Ezek jelentős része természetesen belefulladt a ma Magyarországon megúszhatatlan komcsizásba-nácizásba. Sokan kifejtették, hogy a természettudományos oktatás elsorvasztása egy szerteágazó terv része, amivel ŐK akarják kivéreztetni és megsemmisíteni a magyar nemzetet. Ezzel most nem foglalkoznék.
Mivel azonban a blog leírásában azt vállaltam, hogy a tévhitek és félreértések tisztázása a célom, hát megpróbálom ennek kapcsán is megtenni. Az egyik érv, ami elhangzik ezekben a vitákban, hogy milyen magas szintű volt a természettudományos oktatás korábban, hiszen az nevelte ki a megannyi Nobel-díjast, kiváló tudóst. Ez azonban egyáltalán nem igaz. Ami esetleg magas szintű volt, az a természettudományos elit oktatás. Erre voltak kiváló intézmányek, de elég megnézni, egy korabeli polgári iskolai tankönyvet és máris egyértelmű lesz, hogy milyen volt az átlagszínvonal.
A másik érv, hogy a mai gyerekek ostobábbak, nem érdeklődőek, hitványabbak, mint a korábbiak voltak. Ezzel szemben az az igazság, hogy amit ma természettudományként tanulnak, az érdektelen számukra. Joggal az, benne ragadt egy ötven évvel ezelőtti oktatási paradigmában. A megtanult ismeretek nagy része nem releváns számukra. Nem véletlen, hogy az olyan dolgokat (pl. informatika), amit értékesnek találnak, meg is tanulják. A természettudományok korábbi nagy presztizse elsősorban annak volt köszönhető, hogy az érvényesülés viszonylagosan politikamentes terepét tudta nyújtani, ezért sokak számára lehetett vonzó, de az átlagdiák leggyűlöltebb tárgyai között már akkor is a kémia és a fizika szerepeltek. Mindezt úgy, hogy egy kisiskolás számára kevés izgalmasabb dolog van, mint az anyagi világ megismerése (hangyát futtatni, trutymót lögybölni, szerelni azaz biológiával, kémiával, fizikával foglalkozni), de középiskolás korára már érdektelen és unalmas lesz.
Az igazság az, hogy a király meztelen. Amit és ahogyan tanítunk az érdektelen (ezért jelentkeznek olyan kevesen az egyetemekre), hatástalan (ezért dőlnek be az áltudományos marhaságoknak) és idejét múlt (lexikális ismereteket tartalmaz képességek helyett, abban a korban, amikor drasztikusan elértéktlelenednek az ilyen ismeretek). A középiskolában alig esik szó arról, hogy mivel foglalkozik a tudomány, hogy milyen módszerekkel dolgozik. nem beszélünk a tudomány korlátairól, a kísérletezés, megismerés alapjairól és még kevésbé hagyjuk, hogy ezeket gyakorolják a diákok. Megtanítjuk a Newton-törvényeket, de nem mondjuk el, hogy ezekre miért van szükség és mi a viszonyuk a valósághoz.
Uri Geller, a pH csoda és a rezonancia terápia elsősorban a reál tantárgyak oktatóinak köszönhetnek sokat, nélkülünk éhen halnának.
Tudom, hogy ez olyan vitaindító írásnak tűnik, de én most két hétre elmegyek nyaralni.
Utolsó kommentek