Korábban úgy gondoltam, ez a blog nem lesz semmiféle személyes megjegyzések helye, de most mégis kivételt teszek. Az utóbbi időben ugyanis a természettudományok tanításának kérdése több szempontból is bekerült a közbeszédbe. Magam ebből élek. Középiskolábn tanítok biológiát, meg mindenféle más természettudományt is.
A természettudományok tanításának válsága előkerült már a PISA felmérés adatai alapján, az óraszámcsökkentés elleni tiltakozásban, a kötelező érettségi tárgy bevezetésének gondolatában és legutóbb az összevont természettudomány tantárgy oktatása kapcsán. Tegnap pedig a valóban elkeserítő felvételi pontszámok apropóján kongatta meg a lélekharangot egy kedves magyar tanár.
Utolsó kommentek